A tuba kétségkívül az egyike a legszebb hangszínen megszólaló hangszereknek. Puha, lágy hangja és éneklővé váló magasabb regiszterű felső pedálhangjai kifejezetten kellemes, bársonyos érzetet adnak a hallgató számára. Ugyanakkor, mint szóló hangszer hazánk színpadain kuriózumnak számít, nemzetközi szinten is elsősorban csak zenekari hangszerként ismerik. Ennek elsődleges oka, hogy mély lágéja miatt nehezebben érthető a hangja, a virtuóz elemek könnyen összemosódhatnak. A sokszor közkedvelt, visszhangosabb koncerttermek még inkább rásegítenek az összezúgó hangzásra.

Ahhoz, hogy a tuba hangja jól érthető és virtuóz legyen, a megszólaltatójának igen komoly technikai tudással és nagyon jó állóképességgel kell rendelkeznie. A tubának, mint basszus hangszernek, a tenor hangfekvésben kell mozognia, hogy a zeneművek a közönség számára jól érthetően szólaljon meg. Márpedig, a rézfúvós hangszereken, a folyamatos magas hangtartományban való játék nem csak rendkívül fárasztó, hanem igen megnehezíti a precíz játékot és jelentősen nehezíti a tiszta intonációt.

Kovács Zalán László, aki többek között hazai és nemzetközi versenysikereivel igazolta, hogy nagyszerűen tudja az eddig vázolt problémákat átugorni, a hangszere adottságait túlszárnyalni. A szép és könnyed játékához szinte hihetetlen állóképesség párosul, így a rézfúvósok között nemzetközi szinten is ritkaság számba megy az egyes koncertjein előadott repertoárjának nehézsége és hossza.

Nem véletlen, hogy Kovács Zalán László rendszeres fellépője a hazai jelentős koncerthelyszíneknek és művészeti fesztiváloknak, számos alkalommal lép fel szimfonikus, fúvós és jazz zenekarok szólistájaként is. Számos zeneszerző komponál a számára műveket.

Jelentősebb koncertek:

2013. Művészetek Palotája, Budapest – szólókoncert

2013. Művészetek Völgye Fesztivál, Kapolcs – szólókoncert

2013. Nemzetközi Rézfúvós Hét, Balatonfüred – szólókoncert

2012. ERNST Múzeum, Budapest, Lengyel Kortárs Koncert– Penderecki: Capriccio

2011. Szabó Dezső Színház, Budapest, Musica Sonora Szimfonikus Zenekar koncertje – Ralph Vaughan Williams: Tubaverseny

2011. Művészetek Palotája, Budapest, Hangulatkoncert – szólókoncert

2010. Országos Rézfúvós Hét, Réty (RO) – szólókoncert

2010. Zeneakadémia Nagyterme, Budapest, Kovács Zalán László diplomahangversenye – szólókoncert

2010. Zenei Fesztivál, Stanjel (SLO), Magyar Est – Farkas Antal: Tubavariációk

2010. Concerto Filharmónia koncertje, Budapest – Alessandro Marcello: Concerto

2009. Concerto Filharmónia koncertje, Budapest – Thomas Stevens: Variációk Régi Stílusban

2005. Bartók Konzervatórium Ferencsik terme, Budapest, Iskola zeneszerző tanulói tubadarabjainak bemutatója

 

 

 

a